Talán a legnehezebb dolog, elfogadni önmagunkat, önmagunk számára.

Felismerni, vállalni és szeretni magunkat úgy és olyannak amilyenek igazából vagyunk.

Sajnos ez a társadalom nem igazán kíváncsi rá és nem is igazán segít ebben bennünket, és talán ezért vesszünk el a társadalmi elvárások út vesztőjében.

Pedig nagyon fontos lenne tudni kik vagyunk valójában, és persze ezt fel is kellene vállalnunk, első sorban az érzelmeink alapján.

" Tudod, miért akarlak?

Nem tudtam, hogy elveszett voltam, míg te meg nem találtál. Nem tudtam, mi a magány , amíg az első éjszakát nem töltöttem nélküled az ágyban. Te vagy az egyetlen , aki tökéletes az életemben. Rád vártam, amióta csak élek. " 

( Jamie McGuire ) 

Miért is félünk őszintének lenni?

Miért is csapjuk be magunkat és másokat?

Miért olyan nehéz őszintének lenni ? Pedig szerintem egyszerűbb és boldogabb lenne az életünk ha őszinték lennék először is önmagunk és másokhoz! Lehet, hogy néha fájdalmas, de ha vállalni tudjuk magunkat és érzéseinket akkor talán élnénk és élveznénk az életünket! 

Tudjuk igazából mit is jelent az , hogy felelősség vállalás?

Vállaljuk egyáltalán önmagunkat , vállaljuk egyáltalán a tetteinkért a felelősséget? vagy mindent áthárítunk másra , vagy az adott helyzetre, körülményekre? !

Miért olyan nehéz ez? talán félünk megmutatni igaz valónkat, félünk kimondani és megtenni, hogy igazából mire vágyunk és talán félünk boldognak lenni?!

Miért is félünk a kudarctól?

Úgy érzem, hogy ebben a világban az emberek nagy többsége konfliktus kerülő, inkább bele törődnek mindenféle elviselhetetlen helyzetbe.

Nem mernek lépni, változtatni, félünk az ismeretlentől és valamiért társ függök vagyunk.

Élünk egy felszínes kapcsolatban csak azért, hogy tartozunk valakihez , és sajnos ezt úgy tesszük, hogy közben észre se vesszük , hogy valójában miben is vagyunk.

Szóval miért is félünk egyedül lenni, és miért is akarunk tartozni valakihez?

Miért is félünk az egyedül léttől? , hiszen ez nem azonos a magánnyal!

Miért gondoljuk azt, hogy aki egyedül van az magányos is?

Talán ezért élünk olyan párkapcsolatokban ami semmilyen módon nem elégit ki minket, hogy ne legyünk egyedül?!

Miért is félünk ettől az érzéstől?

Miért nem éljük meg, és miért kontrolláljuk magunkat? ahelyett , hogy hagynánk megélni ezt az érzést.

Talán attól félünk, hogy elhatalmasodik rajtunk és akkor már nem mi irányítunk, hanem az érzelmeink?! és ha igen az miért olyan nagy baj? hiszen hús-vér érző emberek vagyunk.

Hogyan akarunk bármilyen kapcsolatot is , de főleg boldog párkapcsolatot kialakítani ha nem adjuk bele igazán önmagunkat?! Ha falakat építünk magunk köré és annak az embernek se tárjuk föl és mutatjuk meg igazi bensőnket és vágyainkat akivel együtt élünk, szeretünk...., akkor  hogyan is vágyunk igazán a kiteljesedésre?

Tudom nem könnyű ezt meg tenni, hiszen talán sokan vissza is élnek ezzel, de én azt hiszem , hogy csak így lehet élni, és ha tényleg vágyunk arra a bizonyos boldogságra először is magunkban kell megtalálni.

Tehát ne féljünk meg megmutatni , hogy kik is vagyunk valójában, mert lehet, hogy védtelenek látsszunk, de még is így vagyunk a legerősebbek! 

Szerintem bátran adjuk oda magunkat , mint testileg és lelkileg, csak így működik ( működhet) egy mindenben kiteljesedett párkapcsolat!

Tudjuk még egyáltalán, hogy mi is ez, és használjuk egyáltalán még?

Egy párkapcsolatban nagyon fontos, hogy mindig tudjuk újat mutatni, kitalálni. Sajnos a kezdeti lendület idővel ellaposodik és unalmassá válik, mi Nőknek meg kell tanulnunk a csábítás fortélyait és azt használnunk is kell.

Igazából minden Nőben ott van , csak felszínre kellene engedni, aztán végre vállalnunk kéne Nőiségünket és élni vele. A szex ne csak öt perces " dugás" legyen, hanem szeretkezés amit különböző dolgokkal fel is dobni: " pl.:erotikus tánccal, szexi fehérneművel és még számtalan más dologgal......" 

Bátran engedjük szabadon fantáziánkat.......

 Miért csapjuk be és hazudunk magunknak és másoknak?

Miért élünk és teremtünk magunk köré  egy hazug világot?
Miért nem vállaljuk fel magunk, vágyainkat, álmainkat?

Tudom, hogy nem könnyű ebben az anyagi, érzéketlen világban másnak lenni, hiszen azt hiszük ha beolvadunk a tömegbe akkor elfogadnak minket.

Én az érzelmeim és saját erkölcsi normám szerint élek, igaz kilógok a sorból, de én ezt büszkén vállalom és inkább vagyok más, de legalább boldogan élek!

Mi emberek, miért nem vesszük észre az élet apró örömeit?

Miért nem tudunk felhőtlenül örülni?

Miért háborgunk, és miért csak a rosszat vesszük észre és ezt értem mindenre?!

Szerintem meg kell tanulnunk észre venni a jót!

Tudom nem könnyű, de csak egy kis apró oda figyelés kell hozzá !